Saltar para o conteúdo

Ficheiro:Aranyszarvas (1).jpg

O conteúdo da página não é suportado noutras línguas.
Origem: Wikipédia, a enciclopédia livre.

Imagem numa resolução maior(4 000 × 3 000 píxeis, tamanho: 4,84 MB, tipo MIME: image/jpeg)

Descrição do ficheiro

Descrição
Magyar: A 2017-es úszó-világbajnokság záróünnepségén került előadásra a Csodaszarvas című produkció. A felvétel 2017. július 29-én készült a záróünnepség főpróbáján. A Produkcióban mintegy 200 művész lépett fel. A víz került az előadás középpontjába, megelevenedett a kiszáradt föld felett a vizet váró fecskék tánca, amit a Madách Színház növendékei elevenítettek meg. Az „Istenek erdeje” címet kapta a harmadik felvonás, amiben a hazát kereső őseink története elevenedett meg. Ebben a jelenetben 14 artista segédkezett, fellépésük közben megjelent a föld és a tűz szimbóluma is. Kasza Emese díszlettervező jóvoltából a magyar és a koreai kultúra is keveredett a színpadon, ahol a Csodaszarvast egy hat méter magas és hét méter hosszú báb formálta meg. Az „Az élet forrása” elnevezésű felvonásban akrobatákat, rúdtáncosokat, valamint kortárs táncosokat láthattak az ünnepségen részt vevők, valamint megjelenítették a tóban levő vízcseppeket és az élet vizét is a fellépők. Vági Bence és Illés Renátó ötletére és koreográfiájára egyszerre húsz légtornász emelkedett a magasba, majd záró részként a Csodaszarvas legendájának lezárásával egy időben már a következő rendező országot, Dél-Koreát köszöntötte a produkció, amely a „Korea kapuja” nevet kapta. https://hu.wikipedia.org/wiki/2017-es_%C3%BAsz%C3%B3-vil%C3%A1gbajnoks%C3%A1g
Data
Origem Obra do próprio
Autor Elekes Andor

Licenciamento

Eu, titular dos direitos de autor desta obra, publico-a com a seguinte licença:
w:pt:Creative Commons
atribuição partilha nos termos da mesma licença
A utilização deste ficheiro é regulada nos termos da licença Creative Commons Atribuição-CompartilhaIgual 4.0 Internacional.
Pode:
  • partilhar – copiar, distribuir e transmitir a obra
  • recombinar – criar obras derivadas
De acordo com as seguintes condições:
  • atribuição – Tem de fazer a devida atribuição da autoria, fornecer uma hiperligação para a licença e indicar se foram feitas alterações. Pode fazê-lo de qualquer forma razoável, mas não de forma a sugerir que o licenciador o apoia ou subscreve o seu uso da obra.
  • partilha nos termos da mesma licença – Se remisturar, transformar ou ampliar o conteúdo, tem de distribuir as suas contribuições com a mesma licença ou uma licença compatível com a original.

Legendas

Adicione uma explicação de uma linha do que este ficheiro representa

Elementos retratados neste ficheiro

retrata

image/jpeg

3daec77c6b864fcd9867723679497d3cda3ddfb3

5 070 336 byte

3 000 pixel

4 000 pixel

Histórico do ficheiro

Clique uma data e hora para ver o ficheiro tal como ele se encontrava nessa altura.

Data e horaMiniaturaDimensõesUtilizadorComentário
atual07h26min de 5 de setembro de 2017Miniatura da versão das 07h26min de 5 de setembro de 20174 000 × 3 000 (4,84 MB)Elekes AndorUser created page with UploadWizard

A seguinte página usa este ficheiro:

Utilização global do ficheiro

As seguintes wikis usam este ficheiro:

Metadados